Én mindent megadok a gyermekemnek!

Megveszem neki a legújabb játékokat, legdrágább könyveket, legmenőbb cuccokat, legmárkásabb ruhákat. Fizetem a plusz óráit, a felzárkóztató programokat (nem mintha problémás lenne, Isten ments, csak most ez a trendi), és persze rendszeresen küldöm lovagolni, sízni, szörfölni és kalandozni, de csakis profi oktatóval.

Mindent megadok neki, amire csak szüksége lehet a boldoguláshoz, s amit nekem annak idején nekem nem tudtak megadni a szüleim.

Anyám mindig kínzott, odatett házimunkát végezni. Meg kellett tanuljam összeszedni a ruháimat magam után, kitakarítani a szobámat, egyszerűbb ételeket elkészíteni, felvarrni a leszakadt gombjaimat, néha még a vécét is ki kellett pucolnom. Ha mindezt befejeztem sem maradhattam nyugodtan a házban tévét nézni (igaz nem is nagyon volt, mit), hanem kizavart a játszótérre, a tömbház mellé, ahol a többi gyerekkel kellett játszani. Semmi felügyelet, semmi biztonság, sehol egy edző vagy legalább felvigyázó személy, akit számon lehetett volna kérni, ha bajunk esik. Micsoda felelőtlenség!

Apám meg mindig cipelt magával gombát szedni, bogyót gyűjteni, mesélt az útközben látott állatokról és növényekről, megtanított tüzet rakni és szalonnát sütni. Azt is megmutatta, hogy lehet villával pisztrángot fogni a sekély vízben. Ugyan, kinek van szüksége mindezekre?!

Már akkor eldöntöttem, hogy én majd mindent megadok majd a gyermekemnek. Megvetem az ágyát, előkészítem a ruháit, összeszedem utána a szennyest, megkenem a szendvicseit, kimosom utána a kádat, megszárítom a haját és levágom a körmét, megoldom a feladatai nagy részét, úgyis mindig túl sokat kap szegény. Megpucolom a cipőjét és mielőtt kilépne a házból, ráadom a kabátot, ha esik, esernyőt nyomok a kezébe. Ha panasz van rá, elmegyek és megvédem a rosszindulatú emberektől, ha állítólag rosszat tett, igyekszem elsimítani, mert mégiscsak én vagyok az anyja.

Amióta betöltötte a negyvenet, azon gondolkozom, hogy meg kéne nősítsem, mert ki tudja, meddig leszek még neki. 

Amikor anya beteg

Amikor a gyerekek betegek, akkor át kell szervezni az életet, mert valaki otthon kell maradjon velük, mégsem hagyhatjuk magukra őket ilyen állapotban. Orvoshoz kell vinni őket, kivenni a gyógyszereiket, listát vezetni arról, hogy ki mikor mit kell bevegyen. Mert az egyik még csak most kezdi, a másik már túl van a nehezén, a harmadik már másodszor esett vissza, a negyedik meg iskolába jár, mert valakinek azt is kell. A házit és a pótolnivalót persze elfelejti hazahozni. Amikor a gyerekek betegek, apa és anya néhány napig felváltva vigyáz rájuk, aztán veszekednek, hogy kinek fontosabb és sürgősebb a munkája, ki nem hagyhatja ki a következő gyűlést vagy megbeszélést, a végére ők is teljesen kimerülnek, nem csoda, hogy apa - bár eddig igazán hősiesen tűrte - szintén ágynak esik. Még szerencse, hogy addigra a gyerekek láthatóan jobban lesznek.

Amikor apa beteg, akkor az épp felgyógyuló félben levő, hatalmas mozgás- és hangoskodásigénnyel megáldott csemetéket anya csendben kell tartsa. Mert apának csendre és nyugalomra van szüksége, mert láthatóan (látványosan) szenved, de ezt nem érti meg senki, vele nem törődik senki, itt kell egyedül kínlódnia. Amikor apa beteg, akkor anya meg kell főzze neki az erőlevest galuskával (próbáltál már négy gyerek mellett galuskát főzni?), bevásárláshoz persze magával kell vigye a gyerekek közül legalább az apróbbakat, mert azokra apa nem tud betegen vigyázni. A kisebbek meg tudják, hogy amikor apa beteg és anya fáradt, akkor a legjobb boltba menni, mert mindent ki lehet hisztizni, de anyával mégsem mindig lehet, mert ha nem is képel fel az üzletben mindenki előtt, akkor majd otthon megkapjuk a magunkét.
Amikor apa beteg, be kell tenni neki a kedvenc sorozatát, és meg kell masszírozni a lábát, meg kell hallgatni a panaszait, be kell adni neki a gyógyszereit. Mert apa ritkán beteg, de akkor nagyon, és szenvedni is olyan férfiasan szokott, mint minden mást.

Amikor anya beteg... Anya nem lehet beteg. Anya mindig ugrásra készen kell figyelje a néha kérésnek álcázott, máskor szemtelenül őszintén elpattogtatott parancsokat. És teljesítse a leglehetetlenebb kéréseket (Ragaszd vissza a kettétört banánt! Add vissza a tegnap este meghagyott, azóta rég a kukában landolt szendvicsmaradékomat! Fénymásolj két példányt a már kitöltött feladatlapról, kitöltetlenül, este 11-kor, de sürgősen, mert még ma este meg kell oldjuk!).
Amikor anya – bár nem lenne neki szabad, mégis kérdezés és engedélykérés nélkül – beteg, akkor
nem megy dolgozni, telefonál, hogy végezzék el nélküle azt, amit eddig csak ő tudott, helyettesítsék pótolhatatlan személyét vagy egyszerűen csak állítsanak le minden munkafolyamatot. Nem megy vásárolni, a család makarónit eszik, a gyerekek tízórai helyett zsebpénzt kapnak. Miért nem vagy gyakrabban beteg, anya, sokkal jobb a sulis pizza, mint a te szendvicseid...
Amikor anya beteg, kicsoszog a konyhába, mint egy kísértet, teát főz magának, mert apa nincs otthon, eleget hiányzott a gyerekek, majd a saját betegsége miatt a munkahelyéről, most pótolnia kell. Nem hajlandó legózni, ha mégis üvölt a kicsi, paplannal fekszik le mellé a földre és csukott szemmel, néha hortyogva játszik, így könnyű legyőzni. Ilyenkor riasztani kell nagymamát, hogy sürgősen utazzon ide, mert nem bírjuk ezt már!
Amikor anya beteg, bizony elközelgett a világvége, mégiscsak a dédinek volt igaza, mondta ő, hogy túl sok a háború és a szenvedés a világon, nemsokára jönnie kell a világvégének, ahogy János is megírta a Jelenések könyvében. Milyen kár, hogy szegény dédi már nem érhette meg, pedig most mondhatná, hogy: Na, ugye megmondtam?!

Blog? Minek?

Lassan egy éve nem írtam ide. Szinte el is felejtettem, hogy annak idején blogot indítottam. Még szerencse, hogy a böjt kapcsán több ismerősöm rákérdezett az elérhetőségére. Nem mintha nem lenne mondanivalóm, de az elmúlt két évben szakmailag próbáltam újraépíteni magam egy régi-új területen: a tanügyben. Igen, tudom... Szép és jó, de se meg nem becsüli, se meg nem fizeti a mai társadalom a tanárokat. Hogy akkor mégis miért? Mert szeretem a gyerekeket, az iskolát, a munkatársakat, akik szintén ezt a sok kihívást tartogató szakmát választották.

Meg aztán ott van a négy saját gyerek, akiknek folyamatosan szüksége van rám. Részben túl vagyunk a nem-hagynak-aludni, etetés-kakiltatás-altatás-ugyanezmegint, folyton-üvöltenek-mert-ugyanaz-a-játék-kell embert próbáló időszakain, de még mindig ritkán sikerül úgy zuhanyozni, hogy legalább egyszer ne törjenek rám vagy ne üvöltsön a kicsi, hogy anya kell, de rögtön.

Akkor meg minek kell nekem a blog? Időm nincs rá, forradalmian újat nem tudok adni vele, s különben is, az internetes tartalmak világában csak a kisállatok, politikusok és katasztrófák számíthatnak sok nézőre, olvasóra. Mégis: itt vagyok, és folytatni szeretném. 

Legyen tehát blog. De miért? Íme, néhány indok:

1. Terápiás módszer

Annyi minden van, mai foglalkoztat, zavar vagy egyszerűen csak jó lenne beszélni róla, de nincs kivel. Szakemberhez is járhatnék, de luxusnak tartom, mint a fodrászhoz, sminkeshez, körmöshöz járást vagy éppen a konditerem-látogatást, ami pedig az én koromban talán már igazán indokolt lenne. 

2. Könnyen elérhető

Nekem és neked is. Én itthon, a kanapén ülve, közben fél szemmel a gyerekeimet figyelve, a kicsivel társasjátékozva, a nagyoknak angol és román szavakat fordítva is tudok írni. Te otthon vagy munkahelyen, pihenésként vagy a főnök elleni dacból olvasgathatsz, ha akarsz. Vagy írhatsz, ha éppen egyetértesz vagy felháborodtál, saját blogot.

3. Rólam szól és rólad és mindenkiről

Ezen a világon kevés az újdonság. A történelem ismétli önmagát, egyéni életünk eseményeit, élményeit mások már átélték, megtapasztalták, érzéseink és gondolataink is visszhangra találhatnak a hasonló képpen érzőkben és elmélkedőkben. 

4. Kortárs és erdélyi magyar

Anyaság, női(es)ség, lelkészség, tanárság, emberség, kétségek, sikerek, bukások: élet.

Műkörömépítés

Nagymamám Kovács (sz. Katona) Erzsébet (1915-2008) hetven éves koráig nem kellett körmöt vágjon. Elkopott a sok munkától. Tíz gyermeket szült, akik közül nyolc érte meg a felnőttkort. Amikor a férje a II. világháborúban a fronton volt, betegen jött haza, majd özvegyen hagyta, ő egyedül rendezte a gyermekeket, a háztartást és a földeket. Nem volt víz a házban, a kútról vagy a patakról kellett hordani, nem volt központi fűtés, fát kellett vágni, ha melegedni, főzni akart. A nagyobb gyermekek segítettek a munkában, a kisebbek meg egymást váltva jártak focizni, mert csak egy lábbeli jutott többükre.

Amikor a mai fiatal anyukák folyton fáradtságra panaszkodnak, vagy megkérdezik, hogy bírok négy gyereket nevelni, és mellette dolgozni, mindig nagymamám jut eszembe. Tudom, hogy nehéz, egy gyerekkel éjszakázva is hamar a kimerültség határára lehet érni, de azt is tudom, hogy az ember mindig többre képes, mint gondolná.

Nagymamám szégyenkezve mesélte, amikor egyetemista koromban várt haza, hogy az esedékes körömvágásnál segítkezzek, hogy ő nem ért hozzá. Sosem kellett ezzel bajlódnia.

Ma nézem, hogy milyen sok a manikűrös, műkörömépítő szakember, akik az ember munkában nem koptatott körmeit kezelik. Nem azt akarom mondani, hogy nem dolgozunk, csak épp másként. Vajon mit szólna nagymamám, ha látná? Bizonyára nem értené, mint ahogy már mi sem értjük az ő majdnem száz évvel ezelőtti kínlódásait.

Néhány ötlet a gyermekszobába

1. Játszóasztal székekkel

Alacsony asztal apró székekkel: gyurmázáshoz, rajzoláshoz, mázoláshoz, legózáshoz és akár uzsonnázáshoz. Az asztalra állatos mintájú, vízhatlan és könnyen tisztítható viaszos vászon terítő került. A székeket kifestettem: a gyerekek neve és kedvenc tárgya került rájuk, különböző színben. Így könnyedén felismerik, nem ülnek egymás székére, és ebből legalább nincs vita.

2. Játéktároló dobozok
Rengeteg cuccos és drága dobozt árulnak, amiben játékokat lehet tárolni. Mi a pelenkás dobozokban tároljuk a játékainkat. Olcsó és tartós.

3. Magasságmérő
A gyerekek növekedését mérni kicsi koruktól fogva nagy öröm, de akkor lesz igazán élmény, amikor már ők is követik saját termetük változását. Évente egyszer, iskolakezdéskor szoktunk méretkezni. A magasságmérőt nyolc éve festettem, kissé kopott már, de őrzi a fontos információkat.

4. Vidám családi képek régi keretekben: fényképfal
Ez a fal akkor igazán fontos, amikor a gyerekek mamánál nyaralnak. Ilyenkor különösen szívesen állunk meg itt nézelődni.

5. Nyitott polc könyvekkel
Fontos, hogy a gyerekkönyvek elérhető magasságban legyenek, bármikor kedvük kerekedik belenézni valamelyikbe, egyedül is levehessék és fellapozhassák.

6. A művészi alkotások kiállításának lehetőségei
Számomra ez okozza a legnagyobb gondot. Négy gyermek hordja haza vagy termeli otthon a szebbnél szebb műveket, s ezeket mind ki kell állítani. A használaton kívül levő csempekályha a rajzok és festmények kiállítóhelye, ezeket időnként lecseréljük. De mindig akad még egy-két alkotás, aminek más helyet kell keresni. :)

Böjt - néhány műhelytitok

Azt hiszem, írtam már, hogy amikor a férjemmel együtt böjtölni kezdtünk, volt aki azt hitte, éhezni fogunk. Nem éheztünk! Kihívás volt, és most sikerként könyvelem el, hogy helytálltunk.

Íme, néhány tipp és érdekesség:

1. Böjti ételeket enni kihívás, megfőzni őket érdekesen és változatosan, még inkább. De minél nagyobb a feladat, annál nagyobb a sikerélmény, nem igaz?

2. A gyerekek nem böjtöltek! Bár szívesen ették a salátákat és mindenből, amit mi ettünk, kaptak ők is, nekik mindig volt tejtermék és húsféle az asztalon reggelinél és vacsoránál, ebédre pedig a böjti menü mellé rendszeresen kaptak fasírtot, rántott húst, tükörtojást vagy éppen virslit.

3. Voltak szabadnapok. Munkánkból kifolyólag kerültünk olyan helyzetbe, hogy másnál ettünk, ilyenkor gond nélkül elfogyasztottuk azt, amit elénk tettek. Igyekeztünk nem túlságosan jóllakni és a desszertet is kihagytuk.

4. Nem a hús hiányzott a leginkább! Sokkal inkább hiányoztak a tejtermékek és a tojás. Nekem az édességek kihagyása okozott még gondot, mert nagyon szeretem őket, és most még a gyerekek maradékait sem ettem meg.

5. Egyik kedvenc böjti élményem az volt, amikor rokonokhoz mentünk látogatóba, akik tudtak arról, hogy böjtölünk. A gyerekeket húslevessel és bécsi szelettel várták, s örömmel újságolták, hogy ránk is gondoltak és a háziasszony elővett egy óriási fej salátát. Hát, egy darabig csak bámultuk, aztán ettünk egy kis szalmakrumplit a gyerekekéből és hozzá... salátát tépegettünk.

Hatodik hét - az utolsó száz méter

1. nap: Köménymagleves pirított kenyérkockákkal és puliszka gombatokánnyal

2. nap: Paszulyleves és rizs párolt zöldségekkel

3. nap: Zöldségleves és törtpaszuly savanyúkáposztával

4. nap: Krumplileves és lecsó

5. nap: Salátás paszulyleves és sült gomba

6. nap: Káposztás laska

7. nap: Magos és szárított gyümölcsös "sütemény" kenyértésztából

+ desszertnek gyümölcssaláta